Hungarian
English
Termékek

Amiért még mindig megéri a teleszkópos bot mellett dönteni

2022. 09. 23. 09:41:16

A teleszkópos bot bár kissé háttérbe szorult manapság a népszerűségét tekintve, mind a mai napig ideális választást jelenthet egészen sokféle horgászmódszerhez. Pontosan emiatt szerettünk volna külön bejegyzést szentelni a méltatásának.

Ha pedig már erre sort kerítünk, akkor adunk is néhány hasznosítható tippet a beszerzéshez. Következzenek tehát azok az érvek és szempontok, amelyek támpontot jelenthetnek.

A teleszkópos bot választása mellett szóló legerősebb érvek

Nehéz elképzelni könnyebb használatot horgászbotok esetében, mint amit a teleszkópos botok tudnak. Szemben ugyanis a rakós jellegű pálcákkal, a vízpartra érkezve mindössze két-három gyors mozdulat, és a teleszkópos felszerelés máris bevetésre kész lehet.

Azzal együtt, hogy szállításnál és tárolásnál minimális helyet foglal csak el. A helyspórolás mellett tehát értékes időt is segíthet megtakarítani. Azzal együtt, hogy jellemzően komoly erőtartalékokkal rendelkező horgászbotokról van szó.

A felsoroltakon túl szintén előnynek számít, hogy egészen sokféle körülmény mellett, illetve horgász módszerhez kínálhatnak ideális megoldást ezek a botok. Mindjárt rá is térünk konkrétan ezekre a lehetőségekre.

Milyen horgász módszerekhez passzolnak leginkább a teleszkópos horgászbotok?

Ami jó eséllyel kapásból eszünkbe juthat, az a hagyományos értelemben vett fenekezős horgász módszer. Akár rövidebb távra, keszegre és kárászra horgászva, akár 100 méter feletti távokra célozva a pontyok és amurok megfogásának reményében.

Persze a minőségi teleszkópos bot nemcsak a békéshalas horgászatokhoz bizonyulhat ideálisnak. Hiszen akár süllőre, akár csukára vagy harcsára horgászva is bátran lehet nyúlni ezekhez a pálcákhoz, elvégre minden sajátosság adott lehet a sikeres halfogáshoz.

Még inkább bővíti a választási lehetőségeket, hogy a teleszkópos horgászbotok palettáján is bőven akadnak finomabb, illetve brutál erős darabok is. A kulcsot az jelenti, hogy mindig a horgászat jellegéhez mérten sikerüljön maga a választás.

A beszerzésnél mindenképp ajánlott odafigyelni a következőkre

Ahogy az előzőekben utaltunk rá, elsőként a horgászat jellegéből célszerű kiindulni. Figyelembe véve a kiszemelt teleszkópos bot hosszát, önsúlyát, illetve dobásoknál jelentkező ideális terhelhetőségét.

Sokat számíthat a horgászbot akciója is. Van, akiknél a rugalmasabb, a bottest közepétől jelentkező görbülés a nyerő, míg sok módszernél az is bőven elegendő, ha a normál terhelésre jól reagál maga a horgászbot.

A gyártó kiléte és az ár-érték arány kérdésköre sok esetben kéz a kézben jár. Leginkább az egyéni lehetőségeket, illetve preferenciákat alapul véve javasolt dönteni ennek megfelelően velük kapcsolatban.

Ami szintén fontos lehet, hogy a legtöbbet hozzuk ki a teleszkópos botból

Nyilván nem is lehet más a célunk, minthogy a horgászbot beszerzése a sikeres halfogáshoz járuljon hozzá minél nagyobb mértékben. Ez pedig csakis akkor lehetséges, ha az orsó, a főzsinór, illetve a végszerelék is harmóniában lesz a teleszkópos bottal.

Így érdemes tehát gondolkodni akkor, amikor keressük a beszerzés leginkább ideális lehetőségeit. Nagy előny lehet, hogy a teleszkópos botok manapság kissé háttérbe szorultak a modern feeder és bojlis pálcák árnyékában.

Holott továbbra is remekül segíthetik a dolgunkat, ráadásul kifogástalan áron is juthatunk hozzájuk.

Tartalomhoz tartozó címkék: teleszkópos bot

A webáruházban a számodra is hatékony működéséhez kétféle sütit használunk.

Szükséges cookie-k
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a webáruház használható és működőképes legyen, ezért ezeket nem lehet letiltani.

Marketing cookie-k
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a Te érdeklődési körödnek megfelelő reklámokat és termékeket jelenítsünk meg a webáruházban. Ezeket a cookie-kat le tudod tiltani, de kár lenne, mert egy csomó jó dologról maradnál le.

Részletesebb információ az Adatkezelési tájékoztatónkban.

Kérjük ha egyetértesz, kattints az ELFOGADOM gombra. Köszönjük!

97.54%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) damil.hu elnyerte az Árukereső Megbízható Bolt minősítését a vásárlók valós visszajelzései alapján.